Tovább a tartalomhoz
Ajánlatkérés

Tűzgátló burkolatok rendszerben

A vékonyfalú szelvény veszélye a gyors felmelegedés. A burkolat feladata, hogy időt nyerjen: a hőt visszatartsa, és a mögötte lévő acél később érje el azt a hőmérsékletet, ahol már nem bírja a terhet.

Ez a védelem tehát nem az anyag éghetetlenségéből ered, hanem a hőátadás lassításából. Ezért számít a lap vastagsága, sűrűsége, a rétegek száma, és az, hogy tűz alatt a helyén marad-e.

Egy tűzgátló lap addig véd, amíg fent van. Melegedés közben a lap zsugorodik, repedhet, a csavar körül kiszakadhat. Ezért a vizsgált rendszerben nem csak az szerepel, milyen lap van a falon, hanem az is, hogy milyen csavarral, milyen osztásban, milyen illesztéssel — és ezektől eltérni nem lehet.

Ez az, amit a gyakorlatban a legtöbbször megsértenek: a lap stimmel, a csavarosztás nem, az illesztés nem oda esik, ahova a vizsgált kialakításban esett. Ilyenkor a rendszerre kapott igazolás nem érvényes a megépült falra.

Amit a lap adatlapja mond — és amit nem

Szekció neve “Amit a lap adatlapja mond — és amit nem”

A lap teljesítménynyilatkozata a termék jellemzőit igazolja: tűzvédelmi osztály, testsűrűség, szilárdság. Tűzállósági határértéket nem igazolhat önmagában, mert az nem termékjellemző.

Létezik olyan tábla, amit rendszer nélkül, önmagában figyelembe lehet venni tűzgátlóként, de az nagyon drága, és ritkán ez a gazdaságos megoldás.

Rendszerigazolás tartószerkezeti falra

Szekció neve “Rendszerigazolás tartószerkezeti falra”

Itt van a lényeg: tartószerkezeti könnyűszerkezetes falra nincs kész rendszertanúsítvány — azt csináltatni kell. Két úton lehet:

  • műszaki értékeléssel (NMÉ vagy ETA), amiben a bevizsgált rétegrend és kialakítás rögzítve van, vagy
  • projektre szóló, aláírt tűzvédelmi méretezéssel vagy szimulációval.

Erről részletesen: mikor nem kell rendszerdokumentum és tűzvédelmi szimuláció.

A tűzgátló lap nem megoldás, hanem egy megoldás alkatrésze. Amit igazolni kell, az a rétegrend — lappal, vázzal, rögzítéssel, csomóponttal együtt.